Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tartsd magad távol a nyakamtól!
 
 
1.

Utálok téli estéken, miniszoknyában, az utcán ácsorogni. Ajánlom annak az ajtónálló Gorillának, hogy: Azonnal eresszen be! - Azt hiszi magáról, hogy ő a város legnépszerűbb discojának a kidobó-embere? Joga van arra, hogy ilyen sokáig, idekint várakoztasson? Már legalább egy órája toporgok idekint, hogy végre bejussak abba a Lebujba. Pedig nem is szórakozni megyek.

Ha tudná ez a Barom, hogy micsoda fontos munkát végzek én az emberiségnek. Akkor hálát adhatna az égnek, hogy egyátalán idejöttem, kiirtani a vérszívóikat. Természetesen, ez alatt a szó alatt nem a szúnyogokat értem. Az én "vérszívóim" annál, sokkal nagyobbak és veszélyesebbek.

Áh, végre beléphetek azon a nyavalyás ajtón! Az izomagyú pacák, mielőtt beengedne, még megmarkolja a fenekem. Micsoda Dög. - Ez szexuális zaklatás! - Mindegy, hagyom. Ezen már nem húzom fel magam, inkább tovább megyek, mintha nem is történt volna semmi. Inkább, úgy fogom fel a dolgot, hogy ma este különösen csinos vagyok. Igazi dögös maca, aki egy vérbeli pasit keres. Viszont ezen kifejezés alatt, nem akármilyen hímnemű egyedre gondolok. Az illető legyen minimum száz éves, erős és fürge. Elvégre - a harcostársaim körében - én már elismert Vadász vagyok; ezért kiérdemeltem, hogy ne kelljen mindenféle jöttmenttel harcolnom. A gyenge ügyetlen vámpírokat, akár az utcán is, könnyedén eltudom intézem; és még csak meg sem izzadok. Igazi kihívást, csak a tapasztaltabb ragadozók jelentenek. Őket nem olyan könnyű becserkészni. Az öregebbekkel igazán élvezetes a küzdelem; a kedvükért még erős minket is hajlandó vagyok felkenni.

Szükséges is felhívni a figyelmüket magamra, elvégre a tapasztalt vámpírok csak a különleges lányokat kedvelik. Ők nem fedik fel azonnal, hegyes szemfogaikat. Előbb eljátszadoznak az áldozatukkal, mint, ahogy a macska teszi az egérrel. Kiélveznek minden pillanatot, mielőtt a préda nyakába mélyesztenék az agyaraikat, és elkezdenék szürcsölni langyos vérüket. Ám ezt is lassan teszik, nagyon lassan, hadd szenvedjen az a fiatal zsákmány.

Undorító! Tucatszor láttam már ezt a jelenetet, még kezdő vámpírvadász koromban. Azokban az időkben gyakran, csak későn tudtam likvidálni azokat a szörnyetegeket. Viszont, azóta ügyesebb és gyorsabb lettem. Most már tökéletesen meg tudom különböztetni a vámpírokat, a sötétlelkű, különcök emberektől.

A tükröt és a keresztet természetesen elfelejthetem, ha vérszívókeresésre indulok. Ezek az eszközök feleslegesek, csupán a régi babonák kellékei; a vámpírok felismerésén, vajmi keveset segítenek. A ragadozók azonosításához különleges képességek szükségesek; mely adottságot, az idő folyamán tovább kell fejleszteni, minimum száz százalékos pontosságig.

Az én vámpírdetektorom az orromban van. Azok a dögök használhatnak akármilyen dezodort vagy parfümöt; akkor is megérzem rajtuk a pokol kénköves bűzét. Itt is van egy! Biztosan tudom, már az utcán megneszeltem. Ez az összekeverhetetlen szag, belengi az egész teret. Közönséges ember természetesen, ezt nem érezheti; ami nem is olyan nagy baj. Elég, ha csak a profi vadász tudja, hogy ki van idebent.

 

Lassan körbenézek, miközben a vámpírszagra koncentrálok. - A tömegben nem tudsz elbújni előlem te mocsok! - Már látom is! Ott van, a sarokban lévő kisasztaloknál ül. Fekete selyeminget visel, és nyugodtan játszadozik a partnerével; helyesebben fogalmazva, leendő prédájával. Egy vékony, fiatal csitri nyakát simogatja, miközben folyamatosan sutyorog a fülébe. A lánynak tetszik ez az érdeklődés. Nevetgél; ám erősen meglátszik rajta, mennyire illuminált állapotban van. A vámpír mosolyog, hiszen előre tudja, hogy egy kábult bakfissal könnyedén végezhet. Az ilyen gyenge áldozat, sosem szabadulhat ki a karmaiból. A tapasztalatlan gyereknek ma este vége lesz; ha nem teszek ellene valamit.

Akkor dobjuk be magunkat! A dekoltázst megigazítani, a szoknyát pedig még feljebb húzni! Elindulok; lassú, szexis léptekkel közeledek a párocskához. Odalibbenek a férfihez, és egy gyengéd mozdulattal, végigsimítom a sima kisfiús állát. A vámpír azonnal felfigyel, és rám néz sötét komiszul mosolygó szemeivel. Láthatóan nem zavarja, hogy egy másik nő is csatlakozott a kis asztaltársaságához.

Közelebb hajolok hozzá, és a fülébe súgom:

- Tudom, hogy rám vártál. Hagyd ezt a kislányt másnak. Neked egy igazi nő kell; olyan, mint én.

- Miből gondolod, hogy pont TE kellesz nekem? - kérdi sejtelmesen.

- Mert kiszemeltelek magamnak, és amit akarok, azt, mindig megkapom. Tudom, hogy jobban jársz velem, mint vele - mutatok a lányra, aki annyira kába, hogy nem is teszi szóvá, hogy pont most csábítom el a partnerét; csak bambán vigyorog, és tovább iszogat. (Bár, ahogy elnézem, egyre nehezebben találja meg a poharát.)

A férfi hanyagul rám mosolyog, majd visszafordul az ittas kamaszhoz.

Ezt nem hagyhatom! Azonnal reagálnom kell, különben elvesztem. Már felkeltettem a vámpír érdeklődését, csak játszik velem. Tudom, ha most megtorpanok, akár ott is hagyhatom az áldozatával, mert nem fog többet szóba állni velem. Nem lehetek tétova, egy lány élete veszélyben forog!

Azonnal cselekszem: gyengéden megfogom a férfi vállát, majd jobb kezemet becsúsztatom kigombolt ingébe, a mellkasát simogatva, ismét a fülébe dorombolok a legerotikusabb hangomon:

- Kellesz nemek, és tudom, hogy te is kívánsz - egyre lejjebb araszolok az ujjaimmal.

A vámpír, ismét rám néz, lefogja a jobbon, miközben, hanyagul kigombolja ébenfekete ingét, majd gyengéden, de határozottan eltol magától. Arckifejezése nem árul el semmit; de tudom, hogy csak tetteti magát. Ezért gyorsan kihúzom a kezem a markából, átkarolom a nyakát, és mosolyogva az ölébe ülök:

- Vele úgy sem tudnál semmit se kezdeni - az álammal ismét a bakfisra mutatok, aki időközben teljesen kidőlt, és elterülve alszik az asztalon.

- Akaratos egy Vadmacska vagy. Ugye tudod? - mondja sejtelmesen; de most már úgyis tudom, hogy enyém a fickó.

- Gyere, kápráztass el! - válaszolom elégedetten, miközben hozzá bújok; majd közelebb hajolok, és a fülébe dorombolom. - Elvégre egy igazi "Vadmacskának" ennyi jár.

Hogy mi következik ezután? Azt nem kell részleteznem: egy kis tánc, ital és még több flört. A tapasztalt vámpírok szeretik a hosszas előjátékot; mielőtt a lényegre térnének. Ezek a vérszívók nem elégszenek meg a puszta evéssel, előtte még meg akarnak bizonyosodni visszautasíthatatlan vonzerejükről. Az én hímem, pedig különösen szereti a predátor-préda játékot.

 

 

Nagyjából hajnali egy lehetett, amikor kilépünk a disco hátsóajtaján. Általában az ilyen sötét, elhagyatott utcákban szokott bekövetkezni a vámpírok részéről, az igazi "kóstolgatás".

A vérszívómmal, már régen elhitettem, hogy én csupán egy nimfomániás, könnyűvérű szuka vagyok. Mit ne mondjak, pont ezt a szerepet szeretem mutatni magamról a legjobban; és nem szoktam ügyetlen lenni a kóklerkedésben.

Biztosan tudom, hogy a férfi, vámpír; ezért még ma este meg kell halnia. A legkisebb kétségemet akkor oszlattam el, amikor az ölében ülve végigsimítottam az állát. A széles ezüstgyűrűm, - amit a mutatóujjamon hordok - azonnal megfeketedett, amint a ragadozó bőréhez ért. Pont erre számítottam. Ezeknek a dögöknek magas a kéntartalmuk. Ami nem is csoda, hiszen a pokolból jöttek. Csupán emberi vérrel tarthatják életben a testüket ezen a világon. Az ezüst, viszont tökéletes kimutatja a ként, ha a vámpírokhoz hozzáér.

Maradéktalanul megbízom a szaglásomban is, de a döntő bizonyítékot mindig az ékszereim adják. Feleslegesen nem fogom megjátszani magam egyetlen embernek sem; éppen ezért, már a legelején biztosra megyek. A vámpírférfi persze nem vette észre rajtam, hogy ki vagyok valójában. Én annál ügyesebben színészkedem.

A felizgult hímvámpír a falhoz nyom és csókolgat. Úgy teszek, mintha élvezném, miközben lassan belenyúlok a fekete kézitáskámba, és előhúzok belőle egy kis karót. A megszentelt fadarab, nem túl nagy, de ahhoz elég, hogy végleg elpusztítsam a vérszívót. Ha pontosan a szíve közepébe bököm, akkor egy fogpiszkáló méretű karó is megteszi.

A vámpír már a nyakamat csókolgatja. Ez az, amit utálok! Az én nyakam nagyon érzékeny. Ez egyfajta fóbia nálam. Nem bírom, ha a nyakamhoz érnek, azt pedig egyenesen utálom, ha csókolgatják. Ilyenkor beindul nálam egy velem született reflex; méghozzá, az hogy egy karót döfök a molesztálóm szívébe. Egy vérbeli vadásznak, ez a beidegződés nagyon jó szolgálatot tesz.

A vámpír az aortámat keresi. Még csak csókol, de mindjárt ki fognak villanni a tűhegyes szemfogai. Tudom, hogy nemsokára meg fogja tenni. Gyűlölöm ezt az érzést; ahogy súrolja az ajka a nyakamat, ahogy a lélegzete felborzolja a tarkómon a hajat.

Erősen megmarkolom a fakarót, és hirtelen beledöföm a vámpírba. Aztán ellököm magamtól a sérült vérszívót. Az, röviden felhördül, és dühösen vicsorít rám. Miközben ösztönösen, mindkét karmos kezével, a mellkasából kiálló karó után kap, de elkésett.

A vérszívó bőrszíne, azonnal sötétszürkére vált. Démoni testében, mély barázdák repednek; amik mentén, gyorsan szétmállik az egész lény. Ahogy földre esik, szinte azonnal elporlad. Egy szemvillanás után, csupán egy megfeketedett, emberformájú hamukupac marad, a vámpír teteme helyén; melynek a közepén egy épen maradt fakaró fekszik.

- Ennél azért többre számítottam - sóhajtom; keserű szájízt hagyott ez a gyors győzelem.

Egy picit azért még reménykedtem, hogy a vérszívó, utolsó erejével, még megpróbál rám támadni. Ezek szerint a ragadozóm, mégsem volt olyan idős, mint amilyenre számítottam.

A hamukupac élét, már el is kezdi szétfújni a szél, és én elégedetten nézem, ahogy a vámpír maradványai semmivé lesznek.

 

 

 

2.

Viszont nem gyönyörködhetek sokáig a látványban. Hallom, hogy a távolban, valaki felém közeledik. A gyorsuló léptek zaja, egyre hangosabban dobol a fülemben. Meghúzódok az árnyékban, talán az idegen, majd gyanútlanul elmegy mellettem. Biztosra veszem, hogy az a valaki nem hallhatta meg a vámpír halálhörgését; mégis érzem a közeledtét, hiszen határozottan felém tart. A karóm pedig, még mindig a földön hever! Meg kell kockáztatnom, muszáj felvennem, még mielőtt az ismeretlen gyalogos ideérne! Gyorsan kilépek a járda közepére, lehajolok és felveszem a hamukupacban maradt karómat.

- Edina? Te meg mit csinálsz, itt? - kérdezi egy ismerős férfihang.

Meglepetten hátranézek. Ám, amint felismerem a hang adóját, megnyugszom. Ez a fiúm, Géza! Rámosolygok, majd felegyenesedek és ártatlan arccal, ezt mondom:

- Semmit, csak leejtettem a rúzsomat - a karót, eközben a hátam mögé rejtem, onnan pedig, észrevétlenül a kézitáskámba süllyesztem; miközben hamiskásan másra terelem a szót. - El sem tudod képzelni, hogy milyen régóta vártam rád. Ugye tudod?

- Hát persze! - közelít felém a magas, barnahajú férfi - De csinosak vagyunk ma este! Csak nem ünnepelünk valamit? - viszi tovább a játékom fonalát.

Éppen ezt szeretem benne, olyan közvetlen. Mindent tudok róla, de ő természetesen még csak nem is sejti, mivel foglalkozom. Ahogy elnézem most sem, éppen az érdekli, hogy mit keresek, egyedül, egy sötét utcában. Hanem inkább, azon morfondírozik magában: vajon ma este, melyik bugyi lehet rajtam. Szerintem, épp most vetkőztettet le a szemeivel; és már biztosan bánja, hogy felegyenesedtem.

- Persze, hogy ünnepelünk! Nagy sikerem volt a munkahelyemen - odamegyek hozzá, és megfogom a kezét. - Gyere! Ma, csak veled akarok táncolni!

- Én jobb szórakozást tudok - mondja Géza, miközben kajánul mosolyog. - Mit szólnál egy kis hátsóüléses-partihoz?

- Benne vagyok - mosolygok, aztán szenvedélyesen megcsókolom. Nincs is jobb, mint egy kis vámpírirtás utáni szex, a fiúm kocsijában. Feldobott a vérszívóval való flörtölés, és az a lesz legegészségesebb, ha azonnal hasznosítom ezeket a felgyülemlett energiákat.

 

 

Szinte, azonnal a disco melletti parkolóban találom magam. Géza gyengéden vörös Seat-ja motorháztetőjére dönt, aztán rögtön kezdetét veszi az előjátékunk. A fiúm egyre hevesebben csókol, és olyan helyekre téved a keze, ami még nagyobb tűzbe hozza, amúgy is felajzott testem. Pont úgy, ahogy én szeretem. Vagy mégsem? Újfajta mozdulatot visz be az előjátékba. Egyre lejjebb araszol ajkaival az államon, pont a nyakam felé.

Ezt nem akarom!

- Tartsd magad távol, a nyakamtól! - figyelmeztetem fenyegetően.

Eltolom magamtól, de Géza nem hagyja magát. Újból próbálkozik, most már teljesen rátapadt a nyakamra. Ezt sosem csinálta eddig, hiszen tudja, hogy utálom.

- Ne! - kiáltom, majdnem mérgesen.

- Ne félj, jó lesz - suttogja Géza, miközben, ajkait a nyakamra nyomja.

Gyűlölöm ezt. Miért nem hagyja abba? Már gyengéden harapdálja is a bőröm. Összeszorítom az öklömet. Nem bírom tovább! Nem tudom visszafogni magam! Jobb kezem ösztönösen a motorháztetőn heverő, nyitottszájú kézitáskámhoz téved, amibe lassan bele is nyúlok.

- Nem, ezt nem akarom! - kiáltom kétségbeesetten. - Mondtam már, hogy tartsd magad távol a nyakamtól!

 

Gondolkodni sincs időm, reflexszerűen cselekszem. Oldalról szúrok, a rám boruló férfi testébe. Villámgyorsan, és gyakorlatias lendülettel döfök a karóval. Pont Géza szívébe.

Úristen! Mit tettem!

A barátom hátrál néhány lépést, a karóért nyúl; és idegesen kirántja a testéből. A vére azonnal spriccelni kezd a mellkasából. Beteríti az új ruhámat, az arcomat, sőt még a kocsija elejét is. Géza mondani próbál valamit, de a torkából csak elhaló, értelmetlen krákogás tör elő.

Engem hibáztat, látom a szemében. Megbénultan nézek vissza rá. Nem tudom, hogy mit tegyek. Mindjárt meg fog halni!

Gyorsan a motorháztetőn heverő táskámért nyúlok; vértől ragadó ujjaimmal a mobilomat keresem. Ha felhívom a nemtőket, talán… De mire is gondolok, itt már semmit sem lehet tenni, az én szúrásaim mindig a szívet találják el. Géza régen elvérezne, mire ideérnének az orvosok.

A fiúm, a szemem előtt esik térdre. Hiába szorítja le a sebét, a vér minden egyes szívdobbanásánál egyre jobban fogy a testéből. Elfolyik az élete, és én semmit sem tudok érte tenni. Kétségbeesetten nézem a haldoklását, miközben egyhelyben toporgok, és sikoltani készülő számra szorítom mocskos ujjaimat.

Géza még egyet rándul a földön, és aztán teljesen elernyed. A vére még mindig folyik a testéből, a kicsiny patakból már egy jókora, terebélyes tócsa gyűlt össze a betonon. Szemére eközben szürke, fátyolszerű képlet telepedett. Az arcvonásairól fájdalmat, és szenvedést olvasok le.

Nem bírom a látványt, elfordulok. Ott kell hagyom a testét! Ha most elkapnak a rendőrök, nem folytathatom munkám. Máskor is gyilkoltam, ezen is túlteszem magam; valahogy.

Miket beszélek? Ő ember volt; nem egy nyomorult vérszívó. És ÉN megöltem! Azonnal el kell tűnnöm innen!

Futás közben még felkapom a véres karómat a földről. Rajta van az újlenyomatom. Nem bukhatok le!

 

 

Félve nézek ki minden utcasarkon, nem láthatnak meg így, ilyen állapotban az emberek. Tiszta vér vagyok. Már rám is alvadt. A fekete réteg alatt iszonyatosan viszket a bőröm. De nem baj, nemsokára hazaérek, és akkor, azonnal megszabadulok a mocsoktól. Le fogom mosni magamról ennek a rettenetes éjszakának az emlékét.

Az, az ostoba fiú! Miért kellett neki, pont a nyakamat piszkálnia? Amikor pontosan tudta, hogy ezt mennyire utálom. Nem hiszem el! Miért nem hallgatott a figyelmeztetésemre? Miért kellett így, meghalnia? Miért pont az én kezemtől? Pedig tisztán és érthetően kiabáltam hogy: Tartsa magát távol a nyakamtól! - Nem értem, mit nem lehet ezen megérteni?!

Ránézek a karómra; egy enyhe mosolytól húzódik az arcom. De, miért vagyok ilyen vidám? Sírnom kellene, mégsem nem tudok. Hangosan felnevetek. EMBERT ÖLTEM!!!

 

Már nem érdekel, hogy hányan láthatnak, vagy hogy hogyan nézhetek ki. Engem nem zavar az égadta világon semmi. Nincs bennem félelem. Vakmerően kirohanok a rejtekemről, az utcára lépek. Miért bujkáljak tovább, hiszen már embert is tudok ölni?

Érzem, hogy lassan elhagy az eszem.

Mosolyogva, rohanok végig a járdán, ahol már több, munkába igyekvő ember nyüzsög. A karómat még mindig a jobb tenyeremben szorongatom. A semmibe kacagok, és táncra perdülök, aztán tovább ugrándozom az aszfalton. Jó kedvem van, hiszen ÉN, egy kiváló ember vagyok, aki megszabadítja az emberiséget a vámpíroktól. Ő… ő volt a hibás. Igen, Géza volt a bűnös! Nem figyelt rám, pedig többször is figyelmeztettem. Valójában, meg sem érdemelt engem. Jó, hogy végre megszabadultam tőle.

Nem, ez nem igaz. - Könnyek gyűlnek a szemembe, alig látok valamit; elgyengülve az aszfaltra borulok. - Én szerettem Gézát. Miért kellett meghalnia? Lehet, hogy egy kicsit akaratos és figyelmetlen volt, de imádtam őt. Máris hiányzik. Mihez fogok kezdeni most nélküle? Olyan magányos vagyok!

 

Valaki lehajol mellém, kezét a vállamra helyezi, majd a fülem közelébe hajolva, hozzám szól:

- Kisasszony, jól van?

Ez Géza hangja?! Visszajött a szelleme, hogy gyötörjön. Felkapom a fejem a földről, és a férfi arcára tekintek. A fiúm barna szemei néznek vissza rám; mintha aggódna értem. Ám valamit észre vehetett rajtam, mivel egyből felegyenesedik, és két lépést hátrál. Biztosan meglátta vértől mocskos, gyilkos arcomat.

- Mi történt magával! - kiáltja meglepetten.

Az illúzió, pillanatok alatt szertefoszlik. Most, már egy idegen, félelemtől eltorzult arcát látom, aki feszülten pislog felém. Ez rettentően felingerli a bennem rejlő Vadászt. Azonnal talpra ugrok; azután a férfire fogom a sokat szorongatott, véres karómat, és elüvöltöm magam:

- Tartsd magad távol a nyakamtól!…